MFV.HU
MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET
Kutatás, oktatás, környezetvédelem, természetvédelem, ismeretterjesztés és kultúra
A KÖVEK MESÉLNEK
5
FEB
2016
Zubogy ősi templomának falai alatt
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki (Borsodi)-dombság lankái között, a Csörgős-patak mellett fekszik az ősi, Árpád-kori kis település, Zubogy. Az 500 fős lakosságot alig meghaladó község fontos látnivalója az Árpád-kori templom és a mellette álló fa harangláb. 
Isten házának őse valamikor a 12-13. században épülhetett román stílusban, amelyet az 1400-as években az akkor divatos gótikus stílusban átépítettek. 
Ennek a stílusnak a jellegzetességei uralják az épület nagy részét: a karcsú támpillérek, valamint a csúcsíves, mérműves ablakok. 

A zubogyi közösség életére többször rátörtek a környéken portyázó hitetlen török hordák, akik a templomban is komoly károkat tettek. Ezt követően, az 1700-as évek elején új tetőszerkezetet, hajója sík deszkamennyezetet kapott. Az ezen fellelhető 1726-os évszám jelzi az újjáépítés befejezésének dátumát. A reformátusok által használt templom belseje is igazi csemegéket rejt: leveles, virágos indadíszítéses festett famennyezet, festett karzatok és padok, míves szószék és korona. 
Az épület mellett található fa harangláb a 18. századból származik. 

A templom pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt
© 2008-2018 MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET