MFV.HU
MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET
Kutatás, oktatás, környezetvédelem, természetvédelem, ismeretterjesztés és kultúra
A KÖVEK MESÉLNEK
16
MÁR
2016
Köröstárkány, 1919. április 19.
Köröstárkány falucska Erdélyben, a Fekete-Körös partján, Belényes városának szomszédságában helyezkedik el. A közel fele részben magyarok által lakott település központjában emelkedik a hófehérre meszelt református templom, előtte Bartók Béla szobra áll. A templommal szemben, egy kis vaskerítéssel körbevett ligetben kőből emelt, koszorúkkal teleaggatott emlékmű emelkedik. Rajta aranyszínű betűkkel 91 név olvasható. Vajon kik lehettek ők és milyen bűnt követtek el? A haláluk napja megegyezik: 1919. április 19. Egyben ez a dátum Köröstárkány fekete napja is!
1919 áprilisában a román hadsereg nagy erőkkel támadta a Belényesi-medence térségét, miközben az egyetlen harcolóképes Werbőczy-zászlóalj súlyos harcok árán visszavonulót fújt. Ennek hatására Köröstárkány és a szomszédos Kisnyégerfalva, a Fekete-Körös völgye csapdává változott az ott élők számára, akik teljesen kiszolgáltatottá váltak a betörő román haderőkkel szemben. 

Az öldöklésről a település honlapja a következőképp ír: "Április 19. lett Köröstárkány és a szomszédos Nyégerfalva fekete napja. A bevonuló félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt civilek vérfürdőt rendezve kirabolták a falut. Az áldozatok között találni lehetett nőt, férfit, öreget, fiatalt, de még vakot és süketet is. Válogatás nélkül öldököltek. Volt, ahol egész családok tűntek el, de olyan is előfordult, hogy megcsonkították áldozataikat, vagy, hogy élve temettek el embereket."
Az öldöklésről sokáig tilos volt beszélni, de 1999-ben sikerült felavatni a mártírok emlékművét a templom mellett. A mészárlás után a 91 halottat a családtagok temették el, ahol a sírkövekre a következő felirat került: „Meghalt 1919 áprilisában, megöletett gyilkos kezek által”. A temetések után a románok megparancsolták, hogy új sírkövet állítsanak, és a feliratokat kaparják le!

Az emlékmű pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt
© 2008-2018 MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET