MFV.HU
MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET
Kutatás, oktatás, környezetvédelem, természetvédelem, ismeretterjesztés és kultúra
HÍREINK
21
DEC
2016
A 2016-os év végére (végre) elkészült a Fábián Tamás Emléktúra igazolófüzete, melynek előszava a következőket írja: 
20
DEC
2016
A Magyar Földtani Védegylet Egyesület csapata szereté megköszönni minden kedves tagjának, barátjának, követőjének az idei lelkes és kitartó munkáját. Kívánunk kellemes és meghitt ünnepeket, valamint boldog új évet! Jövőre találkozunk és folytatjuk!
12
DEC
2016
2016. december 14-én (szerdán) 18 órai kezdettel a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Közpotban Veres Zsolt tart előadást. 
Veres Zsolt a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakgimnázium geológia tanára, Magyar Földtani Védegylet titkára, valamint túra- és geotúra vezető. Az előadásban a Fogarasi-havasokban tett kárpáti gerinctúrájáról tart képvetítéssel színezett élménybeszámolót. Mindenkit sok szeretettel várunk!
29
NOV
2016
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a tavalyihoz hasonlóan a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány az idén is összeállított egy naptárra valót Tamás diáiból. A válogatás ezúttal Erdély kies tájait mutatja be. 
19
SZE
2016
Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre hazánk területén a minden évben nagysikerű rendezvénysorozat, a Geotóp Napok.
A Geotóp Napok október 1-én és 8-án (szombati napok), több helyszínen zajlanak majd az országban. A könnyed gyalogos vagy kerékpáros túrák során egy-egy földtudományi értékekben gazdag terület látnivalóit járhatják végig a laikus látogatók, az adott vidéket kiválóan ismerő földtudományi szakember vezetésével.
21
ÁPR
2016
Örömmel értesítünk mindekit, hogy a mai naptól (2016.4.21.) elérhető a KÖVEK MESÉLNEK online térképi adatbázisa a map.mfv.hu - ról!

A kövek mesélnek rovatot 2015-ben Veres Zsolt MFV tagunk indította és azóta is fáradhatatlanul járja a Kárpát-medencét, elkalauzolva bennünket olyan elbűvölő természeti tájakra és kultúrtörténeti helyekre, amelyek itt vannak a közelben, körbevesznek bennünket. Szóval kalandra fel, ismerjük meg hazánkat.

7
ÁPR
2016
Napjaink egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett, és minden bizonnyal a legnagyobb előttünk álló kihívást jelentő problémája a globális felmelegedés. Bolygónk éghajlatának múltbéli változásait az éghajlattal, a földtudománnyal és a régészettel foglalkozó kutatók vizsgálják.
22
MÁR
2016
Várunk mindenkit szeretettel 2016.04.05.13 - 16. közötti erdélyi túránkon.
21
FEB
2016
A Közéleti Kávéház és a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány szervezésében, 2016. március 4-én kerül megrendezésre a "Születésnapi kalandozások 2016" elnevezésű, nagyszabású rendezvény. A 17 órakor, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.) kezdődő program témája Dél-Amerika lesz, amely során előadások keretében emlékezhetünk meg Fábián Tamásról, a világutazóról, a tanárról és az ásványgyűjtőről. 

A rendezvényre mindenkit sok szeretettel várunk!
15
JAN
2016
FÁBIÁN TAMÁS BARÁTUNK, VOLT TANÁRUNK, UTAZÓTÁRSUNK, TÚRAVEZETŐNK MÁR 4 ÉVE NINCSEN KÖZÖTTÜNK!

EMLÉKEZZÜNK RÁ!

12
JAN
2016
Fábián Tamás barátunk már 4 éve nincs közöttünk, de emlékét többféle módon próbáljuk megőrizni. 2016. január 16-án a domaszéki Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Fábián Tamás Emléktorna (teremlabdarúgás), amelynek célja a pedagógusok sportolási lehetőségeinek bővítése, valamint egy Tamásra való közös emlékezés megszervezése. A rendezvény reggel 8 órakor veszi kezdetét. Mindenkit sok szeretettel várunk! 
16
DEC
2015
A Magyar Földtani Védegylet Egyesület csapata szereté megköszönni minden kedves tagjának, barátjának, követőjének az idei lelkes és kitartó munkáját. Kívánunk kellemes és meghitt ünnepeket, valamint boldog új évet! Jövőre találkozunk és folytatjuk!
5
DEC
2015
2015. december 15-én (kedden) 18 órai kezdettel a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Közpotban Veres Zsolt tart előadást. 
Veres Zsolt a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola geológia tanára, Magyar Földtani Védegylet titkára, valamint túra- és geotúra vezető. Az előadásban az elmúlt 4 évben tett kárpáti gerinctúráiról tart képvetítéssel színezett élménybeszámolót. Mindenkit sok szeretettel várunk!
28
NOV
2015
2015. december 3-án az MFV titkára, Veres Zsolt tart ismeretterjesztő előadást Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Sok szeretettel várunk mindenkit! 
15
NOV
2015
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a tavalyihoz hasonlóan a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány az idén is összeállított egy naptárra valót Tamás diáiból. A válogatás Marokkót, Kelet és Dél-Afrikát mutatja be. 
 
12
OKT
2015
Az MFV titkára (Veres Zsolt) részt vett a "Hazajáró" sorozat forgatásán júniusban, amely során a felvidéki Polyána vulkáni felépítményét csavarogták be Osziékkal. 

A videó az alábbi linken tekinthető meg!
16
ÁPR
2015
Suhajda Szilárd hegymászó 2014 nyarán Varga Csabával karöltve megmászta a Föld 12. legmagasabb pontját, a 8051 m magas Broad Peaket, amely a kínai-pakisztáni határon húzódik. 
19
MÁR
2015
A már IV. évadjában járó, "Hazajáró" címre hallgató sorozat a Kárpát-medence legnépszerűbb turisztika magazinműsora. Célja, hogy nézőit hétről-hétre elkalauzolja olyan, főleg magyarok lakta történelmi kárpát-medencei vidékekre, amelyek rendkívül gazdagok természeti és épített kulturális örökségekben.   
19
MÁR
2015
A Magyar Földtani Védegylet szervezésében sikeresen lezajlott az egyesület márciusi ismeretterjesztő előadása a Szent-Györgyi Albert Agóra falai között. 

11
MÁR
2015
A Magyar Földtani Védegylet márciusban is folytatja a Szent-Györgyi Albert Agóra falai között ismeretterjesztő előadásait.
Március 18-án szerdán (17:30), Király Attila régész, egyiptológus tart előadást "A Nílus harmadik partján - Magyar régészeti kutatások szudáni Núbiában" címmel. 

Az ingyenes előadásra mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők az Agóra II. emeleti Informatóriumában!

27
FEB
2015
A már IV. évadjában járó, "Hazajáró" címre hallgató sorozat a Kárpát-medence legnépszerűbb turisztika magazinműsora. Célja, hogy nézőit hétről-hétre elkalauzolja olyan, főleg magyarok lakta történelmi kárpát-medencei vidékekre, amelyek rendkívül gazdagok természeti és épített kulturális örökségekben. 
A sorozat szereplői (a "hazajárók"), Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor ezennel Szegedre látogatnak el, ahol kötetlen stílusban, sok-sok fotóval, videóval és történettel számolnak be az elmúlt évek hazajárásairól, egy izgalmasnak ígérkező közönségtalálkozó keretében. 
 
A főszervezők, a Magyar Földtani Védegylet Egyesület és a Szent-Györgyi Albert Agóra mindenkit sok szeretettel vár március 9-én hétfőn, 18 órai kezdéssel az Agóra (Kálvária sugárút 23.) Színháztermébe.




 

27
FEB
2015
Március 4-én szerdán, 17 órai kezdettel a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra Színháztermében "Születésnapi kalandozások 2015" címmel zenés, képes emlékezés keretében Fábián Tamás barátunkra emlékezünk születésnapja alkalmából. 
Az esemény szervezője a Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány és a Szegedi Közéleti Kávéház, akik minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak!

 





27
FEB
2015
A Magyar Földtani Védegylet szervezésében sikeresen lezajlott a félév első ismeretterjesztő előadása a Szent-Györgyi Albert Agóra falai között. 

13
FEB
2015
A nagy érdeklődésre való tekintettel a fotópályázat határidejét meghosszabbítottuk 2015. március 1-ig.

2
FEB
2015
A Magyar Földtani Védegylet a 2014/2015-ös tanév II. félévében is folytatja a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában az ismeretterjesztő előadásainak sorozatát, melyben az idei félévben elkalandozhatunk csodálatos fotók segítségével hazánk nemzeti parkjainak földtudományi értékei közé, Skandináviába, Szudánba, Pakisztánba vagy épp Kenyába.
Az előadások kezdete szerdánként 17:30, a helyszín pedig a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra II. emeleti Informatóriuma. 

Mindenkit sok szeretettel várunk!

29
JAN
2015
A Magyar Földtani Védegylet a 2014/2015-ös tanév II. félévében is folytatja a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában az ismeretterjesztő előadásainak sorozatát. 




22
JAN
2015
A Magyar Földtani Védegylet Egyesület januártól új rovatot indít "Heti Földtan" címmel.
A cél olyan magyarországi földtani objektumok bemutatása, amelyek látványosságukkal, tanulságosságukkal jól bemutatnak egy adott földtani problémát, s felhívják a figyelmet hazánk változatos földtani fejlődéstörténetére és gazdag földtani örökségére. 
Kalandra fel!
22
JAN
2015
A Magyar Földtani Védegylet januártól útjára indítja vadonatúj heti rovatát "Heti Kőkultúra" címen.
Ezen rovat célja, hogy olyan kárpát-medencei kultikus, sok esetben emberkéz által megfaragott, átalakított, misztikus kőobjektumokat mutasson be, amelyek köthetők egy embercsoport egy adott tájban való ténykedéséhez, létezéséhez.

Kalandra fel!
25
NOV
2014
Tamás csodálatos diáiból készült naptár. A 2015-ös naptár témája Dél-Amerika.
21
NOV
2014
A nagy érdeklődésre való tekintettel a fotópályázat határidejét meghosszabbítottuk 2015. március 1-re.


28
NOV
2013
20
MÁR
2013
A Magyar Földtani Védegylet és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága a tavaszi szünetben, egy együttműködés keretében közös terepi munkán vesz részt az Aggtelek-Rudabányai-hegység területén. A terepi munka során földtani alapszelvények újrafelvételezését végzik.
19
SZE
2012
A szeptember 16-tól látogatható Fábián Tamás Ásványmúzeum és Emlékkiállítás hivatalosan szeptember 21-én délután három órakor nyitja meg kapuit a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárban.

Az állandó tárlat a fiatal vasvári kutató hagyatékát mutatja be, a kiállítás látogatói Fábián Tamás ásványgyűjteményének 500 darabja mellett megismerhetik az általa bejárt országok helyi nevezetességeit megörökítő képeslapgyűjteményét, távoli vidékek emlékeit bemutató népművészeti tárgyait, könyvgyűjteményét, diafelvételeit és egyéb emléktárgyait is.
5
JÚN
2012
Egy kiváló Fesztivál a Vajdaságban, és egy érdekesnek tűnő előadás.
Időpont: 2012. augusztus 3-5.
Helyszín: Magyarkanizsa
Forrás: www.csodakut.eu
 
4
JÚN
2012
Egy kiváló földtudományi kiadvány bemutatójára invitáljuk önöket. 

GeoLitera gondozásában megjelent Főzy István és Szente István könyve az Ősmaradványok - A Kárpát-Pannon térség kövületei címmel.
1
JÚN
2012
Időpont: 
2012, május 27 (Egész nap) - 2022, december 31 (Egész nap)
29
MÁJ
2012
A most átadott épület ad otthont az Etiópiában tragikusan elhunyt Fábián Tamás geográfus ásványgyűjteményének. "Amikor azon gondolkoztunk, hogy mit tudunk kezdeni Fábián Tamás hagyatékával, miként is tudjuk bemutatni, akkor merült fel lehetséges helyszínként a vadaspark. Világjáróként természetesen Ázsiában is megfordult, onnan is vannak ásványai, tárgyai és emlékei. Itt három szekrényben 120 ásványt tudunk kiállítani. Ez Tamás 4-5000 darabos gyűjteményének egy elenyésző része, de természetesen nagyon látványos szelete" - tudtuk meg a szegedi geográfus barátjától, Petrovics Kálmántól.
22
MÁJ
2012
Az Etiópiában elhunyt geográfus ásványai a vadasparkban
Az Etiópiában terrortámadásban elhunyt kiváló szegedi geográfus, Fábián Tamás Ázsiában gyűjtött ásványaiból nyílik kiállítás a Szegedi Vadasparkban az Ázsia-ház megnyitóján május 27-én.
18
JAN
2012
Társunk, kollégánk, barátunk, Fábián Tamás 2012. január 17-én terrortámadás áldozatául esett Etiópiában.
2
DEC
2011
A Magyar Földtani Védegylet sok szeretettel meghívja Önt az első karácsonyi állófogadására, amelynek időpontja 2011. december 14. (szerda), 18:00. A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Jakucs-terem.
© 2008-2017 MAGYAR FÖLDTANI VÉDEGYLET